Nem érdekel, miből élsz.

Azt akarom tudni, hogy mire vágysz, és hogy szembe mersz-e nézni a vágyaiddal.

             Nem érdekel, hány éves vagy.

Azt akarom tudni, megkockáztatod-e, hogy őrültnek tűnj szerelmeidért, álmaidért, és azért a kalandért, hogy életben vagy.

            Nem érdekel, milyen bolygók köröznek holdad körül.

 Azt akarom tudni, hogy elérted-e már fájdalmaid középpontját, hogy megnyitottak-e már az élet csalódásai, hogy összezsugorodtál és bezárkóztál-e már a félelemtől, hogy érhet-e még fájdalom.

Azt akarom tudni, hogy elfogadod-e fájdalmamat és fájdalmadat anélkül, hogy elrejtenéd, vagy mindenképp megváltoztatni akarnád.

 Azt akarom tudni, hogy tudsz-e örülni nekem és önmagadnak, hogy tudsz-e vadul táncolni, az eksztázistól megrészegedve anélkül, hogy figyelmeztetnél bennünket, legyünk óvatosak, reálisak, és emlékezzünk emberi mivoltunk korlátaira.

Nem érdekel, hogy igazat beszélsz-e.

 Azt akarom tudni, hogy mersz-e másnak csalódást okozni, hogy hű maradhass önmagadhoz.

Hogy elviseled-e a csalás vádját anélkül, hogy megcsalnád saját lelkedet.

 Azt akarom tudni, hogy hűséges vagy-e, s ezáltal megbízható.

 Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépséget akkor is, ha nem mindennap pompázik, és hogy tudod-e Isten jelenlétéből meríteni életed.

 Azt akarom tudni, hogy tudsz-e kudarcaimmal és kudarcaiddal együtt élni, és a tóparton állva mégis az ezüst Hold felé kiáltani: Igen!

 Nem érdekel, hol élsz, és mennyi pénzed van.

 Azt akarom tudni, fel tudsz-e állni a kétségbeesés és a fájdalom éjszakája után, megviselten, sajgó sebekkel, hogy gyermekeidnek megadd mindazt, amire szükségük van.

 Nem érdekel, ki vagy, és hogy kerültél ide.

 Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz közepébe, és nem hátrálsz-e meg.

 Nem érdekel, hol, mit és kitől tanultál.

 Azt akarom tudni, mi ad neked erőt belülről, amikor kint már minden másnak vége van.

 Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni önmagaddal, és hogy igazán szereted-e azt a társaságot, melyet üres óráidra magad mellé választottál.